MENÜ

AZ ÖREGEDÉS
KÉSLELTETÉSÉT
MOLEKULÁRIS SZINTEN,
KEZDD EL MÉG MA, A
DIENES
JAVITÁSOKKAL!





 

 

Tisztelt Úraim!

 

Most HOZZÁTOK is szólunk!

Mint ismeretes, a női hiúságoknak nincs határa,

de most még sem erről kívánunk hozzátok is szólni!

A honlapon fellelhető sejtmegújító regenerációról mindenkinek szeretnénk tájékoztatást adni,

amely nem csak szépészeti beavatkozás, hanem olyan esetekben is,

ahol a test felülete égés, sérülés,

vagy egyéb ok miatt sérültté vált, ez a sejt megújjító szérúm ebben az esetekben is,

látványos eredményeket ad.

 

Ezen kívül, természetesen kinek kinek egyéni igénye alapján,

épp oly módon ajánlott a fiatalság megőrzéséséhez,

a fiatal bőr rugalmasságának, szépségének és visszaállításának, a lehetősége!

Ime, a magyarázat..... 

A kifejlett őssejtek technológiája radikálisan kibővíti a bőr védelmének lehetőségét,

tudományos forradalmat jelent a megfiatalításban

Ez úgy volt lehetséges, hogy összevonták a bio-mérnöki technológiát és

az összetevők megfelelő összeállításának többéves tapasztalatát.

Néhány nagyon lényeges információ erről a technológiáról:

 

  • az őssejt fő alkotó eleme a zsírszövet
     
  • az őssejteket hipoallergén módszerrel nyerik ki a zsírszövetekből
     
  • az őssejtek tenyésztése egy médium-bázison történik, melyet „lehetőségek központjaként” ismerünk, ezek átveszik az őssejtekre jellemző tulajdonságokat
     
  • a „csodálatos molekulák” melyekből az őssejteket nyerik , egy rafinált szűrési módon kerülnek ki a médiumból
     
  • a kinyert alapot össze kell dolgozni a különféle legkorszerűbb összetevőkkel, hogy a maga nemében egyedülálló anyag jöjjön létre belőle, ez a fiatalító sejt alapú szérum, az öregedés folyamatát meggátoló Luminesce
     
  • a szérum olyan szabályos fehérjéből , molekulákból, hormonokból áll , melyek az emberi testben találhatók
     
  • a szérumban és bőrben található fehérjék egyforma tulajdonságai miatt ideális kölcsönhatás keletkezik a különleges termék és az emberi testben lejátszódó természetes folyamatok között
     
  • az őssejtek technológiája több mint 200 bőrregeneráló faktort tartalmaz. Ezek a faktorok a vitokinokkal együtt a pórusokon keresztül áttörik a bőrfelületet és behatolnak a bőr mélyébe. Ez az áttörő technológia az utóbbi 50 év egyik legkiemelkedőbb tudományos eredménye, mely elősegíti a bőr visszafiatalodását, puhaságát és rugalmasságát
     
  • az őssejtek és a természetes szervek összekapcsolásának szinergikus technológiája olyan mátrix fehérjék kialakulását stimulálja, mint a kollagén és az elasztin
     
  • végeredményben ezzel a bőr puhulását és feszességét lehet elérni, ami elősegíti a ráncok kisímulását.

 

 

 

Hírek

  • Terméktapasztalatról.
    2013-03-19 18:33:19

    ...a Jeunesse Cég termékei már Magyarországon is tesztelés alatt vannak, amelyekből már kb. 2 hét után látványos eredméyek vannak! Ha Te is szeretnéd mindezt megtapasztalni, kipróbálni, minden héten kedden este, kiscsoportos bemutatón megteheted!

    Várunk szeretettel.

  • BOTOX eljárás alternatívája
    2013-03-15 18:40:43

    Mint tudjuk, az életkor, a garvitáció, az arcmimika, mind mind nyomot hagy az arcunk felületén. Eddig a mély ráncok eltüntetése un. sebészeti ambuláns kezelések közepette voltak lehetségesek, ahol a fertőtlenitett, érzéstelenített arc felületbe steril körülmények küzött  szérumot nyomtak be. A szérum, vagyis maga a BOTOX itt fejtette ki a hatását, amelyre néha egy két hetet is várni kellett.

    Ez a beavatkozás, most mellőzhető, egy olyan tudományos keretet között kifejlesztett és kipróbált szérummal, amit otthonodban kényelmesen, fájdalom és egyéb más kiméletlenség mellőzésével Te is meg tudsz tenni, és a látvány nem marad el. A többi információ a honlap soraiban fellehető! Üdvözlettel. a szerkesztő!

Asztali nézet