MENÜ

AZ ÖREGEDÉS
KÉSLELTETÉSÉT
MOLEKULÁRIS SZINTEN,
KEZDD EL MÉG MA, A
DIENES
JAVITÁSOKKAL!





      

   Miért éppen az ASEA?

 

Mert az évszázad talán legnagyobb tudományos áttörése!

 

Az ASEA 17 év kutatás és 30 millió dollár befektetés után elérte az áttörést.

Sikerült előállítaniuk Stabil Bioaktív Redox Jelző Molekulákat.

Több billió ilyen molekula található, minden üveg ASEA-ban.

Orvosok, és tudósok egységesen úgy vélik,

ez a felfedezés egyenértékű a DNS,

vagy a Penicillin felfedezésével.


 

Talán kiselőadást is tarthatnék az ASEA-ról,

de tőlem sokkal elhivatottabb emberek megteszik helyettem.

Közel két évtizedig folyt a kutatás, míg siker koronázta a szorgalmas munkát.

Célom mégis inkább az, hogy felhívjam a figyelmet erre a fantasztikus lehetőségre,

mely elhivatottságomnál fogva jelenti számomra azt az örömöt,

ha minél több embernek segíteni tudok!

Eddig belenyugodtunk, hogy az idő múlásával megöregszünk.

De ennek most vége, eljött hozzánk is az a lehetőség,

amellyel megállíthatjuk a testünkben kialakult sejtszintű elváltozásokat,

megállíthatjuk az életünk öregedési folyamatát, a szellemi testi leépülést!

Az öregedéssel a szervezet egyre kevesebb ilyen molekulát termel.

Ezért van az, hogy az öregedéssel egyre gyakrabban betegszünk meg és

egyre tovább tart a gyógyulás. 

Antioxidáns aktiváló és immunrendszer kommunikátor.

      A Redox Jelző Molekulák 500%-al megnövelik az

antioxidánsok aktivitását.

Tehát a megfelelő kommunikáció hiányából adódóan előfordulhat,

hogy a beteg sejt ahelyett, hogy megsemmisítené,

inkább lemásolja önmagát.

Így alakulnak ki a daganatos betegségek és az egyéb szervi károsodások.

A Redox Jelző Molekulák,

nélkülözhetetlen szerepet játszanak az egészségünkben!

                                                                                       

 

Tarts velem, legyél Te is egy ilyen fantasztikus lehetőség kihasználásának résztvevője, ajánld másoknak is!

 

 

 

Hírek

  • Terméktapasztalatról.
    2013-03-19 18:33:19

    ...a Jeunesse Cég termékei már Magyarországon is tesztelés alatt vannak, amelyekből már kb. 2 hét után látványos eredméyek vannak! Ha Te is szeretnéd mindezt megtapasztalni, kipróbálni, minden héten kedden este, kiscsoportos bemutatón megteheted!

    Várunk szeretettel.

  • BOTOX eljárás alternatívája
    2013-03-15 18:40:43

    Mint tudjuk, az életkor, a garvitáció, az arcmimika, mind mind nyomot hagy az arcunk felületén. Eddig a mély ráncok eltüntetése un. sebészeti ambuláns kezelések közepette voltak lehetségesek, ahol a fertőtlenitett, érzéstelenített arc felületbe steril körülmények küzött  szérumot nyomtak be. A szérum, vagyis maga a BOTOX itt fejtette ki a hatását, amelyre néha egy két hetet is várni kellett.

    Ez a beavatkozás, most mellőzhető, egy olyan tudományos keretet között kifejlesztett és kipróbált szérummal, amit otthonodban kényelmesen, fájdalom és egyéb más kiméletlenség mellőzésével Te is meg tudsz tenni, és a látvány nem marad el. A többi információ a honlap soraiban fellehető! Üdvözlettel. a szerkesztő!

Asztali nézet